DAF Hungary Kft.

Nemzetköz Járműszerviz

International Truck Service (ITS)


Az 1970-es évek elején a DAF volt az első kamiongyártó, amely nemzetközi segélyhívó rendszert vezetett be a bajba került sofőrök számára. A szolgálat idén ünnepli 35. születésnapját. A DAF ITS még mindig fiatalos lendülettel vesz részt a kereskedelmijármű-iparban; professzionális teljesítményét nagyra becsülik.

ITS telefonon (+31 40 214 30 00)

Az 1960-70-es évek fordulóján a nemzetközi szállítmányozás már virágzó üzletágnak számított. Baleset vagy meghibásodás esetén a DAF járművezetői az eindhoveni cégközpontot hívták Hollandiában, és általában a nemzetközi értékesítési osztály valamelyik munkatársa segítette ki őket. Noha így sem maradt el a segítség, a hívások profi szervezésére való igény 1972-ben az ITS (International Truck Service, nemzetközi kamionszerviz) életre hívását eredményezte. Az ITS rendszer ekkor egyedülálló jelenség volt keres-kedelmijármű-iparban.

Tizenöt munkanyelv

A DAF ITS számán (+31 40 214 30 00)  jelentkező ITS-operátorok legalább négy nyelven beszélnek. Így összesen tizenöt nyelven tudják kiszolgálni az ITS-hez forduló járművezetőket. A korszerű számítógépes felszereltség jóvoltából a lerobbant járműhöz legközelebb eső DAF szerviz gyorsan kikereshető. A gyors reakcióidő mindig is jellemző volt az ITS rendszerre. Hiszen a kamiont minél előbb újra forgalomba kell helyezni. A szervizszolgáltatás nem csak magára a járműre vonatkozik, hanem a pótkocsi, a felépítmény, sőt a sofőr problémáit is kezelik. 

Az ITS 41 országban működik

A beérkező hívást követően az ITS-munkatárs nem csak a legközelebbi szervizzel vagy márkakereskedővel veszi fel a kapcsolatot, hanem azzal is, ahol az adott járművet általában szervizelik. Így könnyedén megszervezhető a fizetési garancia, és a sofőrnek nem kell aggódnia a pénzügyi rendezésért. Az ITS-munkatársa természetesen a járművezető telephelyét is értesíti (ha ez még nem történt meg), és folyamatosan tájékoztatja a vállalatot a javítási munkálatok haladásáról.

A fejleményeket nyomon követő operátor segítségével dönthetnek arról is, hogy szükség van-e cserejárműre vagy egy adott alkatrész expressz kiszállítására, ami éppen hiányzik a márkakereskedésből. Az Európát behálózó ITS rendszer mintegy 1000 DAF márkakereskedőt és szervizt fog át. A DAF ügyfelei 41 országban, a hét minden napján 24 órában számíthatnak gyors segítségre meghibásodás vagy baleset esetén.

A közeljövő

Az ITS folytatja a hálózat és a szervizek professzionális szintű működtetését. Továbbra is a telefon az ITS rendszerben történő kommunikáció elsődleges eszköze. Azonban a telematikai fejlesztések új lehetőségeket is kínálnak az ITS számára. A jövő évben bevezetendő DAF Telematics adatközvetítő rendszer lehetővé teszi, hogy a járművezető egyetlen gombnyomással küldje el a gyorssegítséghez szükséges adatokat az ITS eindhoveni segélyhívó központjába. A jármű és a sofőr adatai, valamint a jármű pontos helyzetére vonatkozó adatok e-mailben érkeznek be a központba.